Információk cégünkről
A Kardhal Számítástechnika szaküzlet 2002 tavaszán kezdte meg működését, számítástechnikai eszközök kereskedelme és szervizelése volt a fő profilja. Békésen a Ligeti pavilonsor egyik üzletében, igencsak szűkös 20m2 -en működött. mégis számos mai vevőnk ott ismert meg bennünket. Valószínűleg olcsó árainknak és a piacon akkoriban még ritka vevőközpontúságunknak köszönhettük, hogy mégis sikerült egy állandó partneri kört kiépítenünk. 5 éven keresztül voltunk megtalálhatóak régi helyünkön, 2007 év végén kinőve a régi üzletünket és a megújult szolgáltatások miatt új helyre kellett költöznünk!
A Kardhal Netcafé Számítástechnika szaküzlet és Internetkávézó két üzlete egymás mellett, Békés egyik frekventált helyén a Szánthó Albert u. 2. szám alatt a Dübögő Hotel oldalában található. Az egyik üzletében működik az Internetkávézó, 7+1 kliens számítógéppel, másik üzletében található a számítástechnikai szakbolt és szerviz összesen 90m2-en .
Az új üzlet 2007 Decemberében nyitotta meg kapuit, hogy a helyi igényeknek megfelelően szolgáltasson internet, fénymásolás, nyomtatási és kiegészítő nyomdai tevékenységet az érdeklődők számára. . Hisszük, hogy az ügyfélközpontú gondolkodásunk gyümölcse a megnyílt Kardhal Netcafé Internet kávézó létrejötte, és sikere. Célunk, hogy ügyfeleink számára információt szolgáltassunk, segítsük a diákok, otthonról dolgozók, kis és középvállalkozók munkáját irodatechnikai gépparkunkkal (fénymásolás, nyomtatás, iratfűzés, fax küldés-fogadás, szkennelés, CD archiválás..), és tudásunkkal.




